A legmélyebb változások nem az én erőfeszítéseimből születnek, hanem abból, hogy helyet adok magamban Istennek.
Este tíz körül lehet, és én a Millenáris parkjában gubbasztok, a kis tó partján. Egyáltalán nem terveztem, hogy itt fogok ücsörögni, egyszerűen idáig hozott valami belső nyugtalanság. Ebben a napszakban már csak egy-két ember lézeng itt, viszonylagos csend van, de ha nem lenne, az sem zavarna, gyanítom, talán észre sem venném. Nagy, foltos halak úsznak el a lábam alatt, és néha átcikázik egy-egy denevér a víztükör felett, szárnyával a tavirózsák leveleit súrolva. Ez a látszólagos béke azonban nem oltja ki a mélyben rejlő nyugtalanságot, sőt, mintha ez a külső idill csak még élesebbé és jelenvalóbbá tenné azt, ami bennem feszül.
Nem tudom pontosan megnevezni, mi is történik ilyenkor. Valamiféle harc ez, amit – egy ideje már rájöttem – nem tudok irányítani. Nem is igazán lehet értelemmel utolérni, hiszen annál jóval mélyebben zajlik, s mint ilyen, a gondolataim képtelenek lekövetni, egyszerűen csak rezeg bennem, mint a föld mélyén mozduló lemezek. Gyakran támad olyan benyomásom, mintha én csak az a tér lennék valójában, ahol ez a küzdelem megvalósul. Nem aktív résztvevőként vagyok jelen, inkább csak mint egy közeg, amely engedi, hogy ez a harc végbemenjen benne – anélkül, hogy beavatkozna.
Magyar családok tömegei élték át a történelmi léptékű életmódváltást: a szocializmus idején faluról városba, a földművelésből gyárba kerülő nők sorsáról született tízévnyi kutatómunka alapján Kisőrsi-Farkas Zsófia társadalomtörténész kötete, a Bicikliút a hóviharban – Ingázó nők a szocialista iparban.
A budai új polgár lebontja a régi kis házat, kivágja a kerti fákat, majd nagy ívű építkezésbe kezd. Így tűnik el lassan egy egész városrész, és vele az én világom is.
Nem csak a magyarokat, a sajátjaikat sem kímélik.
Impériumváltás, olaszok, jugoszlávok, s ma már egyre kevesebben ismerik Opatija eredeti nevét. Veczán Zoltán írása.
Ezek valóban nem Magyar Péter napjai.
Az FTC klubelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatal előadó azt a kormányt kritizálja, amely megépítette azokat a stadionokat, ahol ő fellép és sok pénzt keres.
Ursula von der Leyen a nagy tervével elárulta az európai termelőket, miközben újra megnyitná az utat az ukrán élelmiszerek előtt.
Kiásott egy csomó halott szovjetet, és az ő csontjaikat ajánlotta fel cserealapnak.
